50. Balázs: (2010.08.15. 22:59)
Sziasztok!
Egy webáruház megnyitásának tervezési fázisában járok. Elolvastam már több jogszabályt (2005. évi CLXIV. törvény, 5/1997. (III. 5.) IKIM rendelet), fórumot, illetve az itt található e-bookot, amit nagyon hasznosnak találok. Utóbbi meglétét nagyon köszönöm a szerző(k)nek!
Viszont egy kérdésemre a mai napig nem tudok választ találni. Sok helyen azt írják, hogy kell kereskedő, boltvezető szakképesítés az induláshoz, megint máshol meg ezt tagadják. Elvileg egyszer 2009-ben megszűnt ez a követelmény, majd 2010-től újra érvénybe lépett, de az általam elolvasott jogszabályokban nem találok erre utalást. Kezdett esetleg valaki 2010-ben csomagküldő internetes kiskereskedelem tevékenységi körrel vállalkozást? Nagyon kíváncsi lennék, hogy kellett-e hozzá végzettség. Esetleg abban tudna valaki nekem segíteni, hogy hol lehet ennek utánajárni? Kérhető valahol állásfoglalás (pl. magyarorszag.hu, okmányiroda) vagy ahány hely, annyi féle válasz?
Előre is köszönöm a segítséget!
49. Zöldpolc webáruház: (2010.07.23. 16:22)
Kedves Attila!
Köszönöm, hogy megosztotta az kellemetlen tapasztalatait velem\\velünk. Pár apró módosítást gyorsan eszközöltünk is a leírása alapján. Az utolsó pontot egy mondatban ki tudná fejteni, mert azt nem értettem meg...
48. Pesti Attila: (2010.07.12. 19:12)
Röviden hibázásunkról és az NFH büntije:
- nincs bejegyző bíróság neve a cégjegyzékszám után
- Lépésről-lépésre nincs leírva a rendelés menete
- Az elállási jogok közé a következő mondat: „Irásban történő elállás esetén elegendő az elállási nyilatkozatot elküldeni 8 munkanapon belül.”.
- Nincs az elállási jogokban, hogy elállás esetén a termékkel kapcsolatos összes felmerült költséget visszaterítjük. A fogyasztót csak az elállás esetén a termék visszaszállítási költsége terheli. Nem akartam vissza adni a mi szállítási költségünket
- egy multi cég jótállási jegyén 2 hiba pl. a típus szám után teljes megnevezés és, hogy jótálláshoz nem kell a számla
- mi elkövettük eladás dátuma hátsó bélyegzés
ennek ára: 60 000 Ft
Több órája próbálom a vásárlás menetét leírni :-(
megjegyzem 1 év alatt ők voltak a 2. vásárlónk :-), de erre azért nem vagyok büszke és nem magyarázom meg miért.
47. webshop: (2010.05.20. 20:32)
Sziasztok!
Egy ellenőrzést kaptunk ahol kifogásolják hogy nem adtuk meg a cégbejegyző hatóság nevét. Átnéztem az összes jogszabályt de ezt nem találtam sehol. Kérem ha tudja valaki írja meg hogy mi alapján kérik ennek feltüntetését. (más egyéb:név,székhely adószám cégjegyzékszám fel volt tüntetve)
Köszönöm
46. Bocskay Eszter: (2010.05.19. 09:03)
Számlázás!
Most készülök meglévő boltomhoz webáruházat nyitni, és az lenne a kérdésem, hogy kötelező-e elekrtonikusan számlázni a nyugta mellé, vagy megfelelő-e a jól bevált kézzel írott számla a csomagok küldéséhez mellékelve?
Köszönöm
Eszter
45. Paller Endre: (2010.04.18. 08:29)
Nagyon köszönöm a plusz infót! Azért a fogyasztóvédelemnél érdeklődtem, mert több esetben is a van sapka nincs sapka elbírálás érvényesül, de köszönöm, hogy a jogszabályban is találtatok erre utaló sorokat!
44. Admin: (2010.04.13. 21:19)
Endre!
Mint ahogy előzőekben is írtuk az áfa törvényt kell körüljárni a témában.
Igen, mi is úgy gondoljuk nem kötelező az alábbi alapján:
Áfa törvény 166. § (2) "Nyugta helyett az adóalany számla kibocsátásáról is gondoskodhat. Ebben az esetben mentesül a külön jogszabályban előírt gépi kiállítású nyugtakibocsátási kötelezettség alól [178. § (1) bekezdése].”
„178. § (1) Külön jogszabály a számla és a nyugta kiállításának módjára, ideértve a nyugta-kibocsátási kötelezettség kötelező gépi kiállítással történő megvalósítását is, valamint a számla és a nyugta adóigazgatási azonosítására egyéb rendelkezéseket is megállapíthat.”
A fentieket egyébként megerősíti az alábbi rendeletben olvasható sorok (24/1995. (XI. 22.) PM rendelet):
"Az Áfa tv. 166. § (2) bekezdésében foglalt feltétel teljesülése hiányában, nyugtaadási kötelezettségüknek kizárólag pénztárgéppel, taxaméterrel tehetnek eleget az alábbi adóalanyok, illetve üzletek: cb) a csomagküldő kereskedelem, kivéve annak nyílt árusítást végző üzlete, bemutatóterme"
Ebben a kérdéskörben célszerű lenne a könyvelőjétől is kérni egy állásfoglalást az Ügyfélnek.
43. Paller Endre: (2010.04.10. 16:39)
Utánakérdeztem a Zalaegerszegi Fogyasztóvédelmi Fiók Klubban, szerintük nem kell áfás számla, elég a nyugta.
42. Paller Endre: (2010.04.05. 17:17)
A számlaadási kötelezettséget mi írja le? Úgy értem, hol van ez konkrétan megfogalmazva? Az egyik ügyfelem azt szeretné, ha az ő webáruházában a megrendelés előtt lenne egy olyasmi kérdés, hogy "Számlát igényel a rendelésről?", de ha a számlaadás kötelező, akkor nincs értelme ennek a kérdésnek, ha nem kötelező, akkor jogos a kérdés.
41. Admin: (2010.04.05. 13:40)
Szia Endre!
Igen, volt már téma akkor erre jutottunk:
Számlaadási kötelezettség mindenképpen van, de hogy konkrétan mely az a pont ahonnan kell pénztárgépet (vagy éppen nem kell) használni, sajnos nem tudjuk megmondani, az áfa törvényt kellene körüljárni.
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700127.TV 166 § (2.)
Hasonló kérdéskör:
http://www.adoforum.hu/szakmai_forum/tema/7099
40. Paller Endre: (2010.04.05. 11:23)
Lehet, hogy volt már róla szó, akkor elnézést: egy webáruháznak kötelező számlát adnia, vagy csak nyugtaadási kötelezettsége van és áfás számlát csak a vevő kifejezett kérésére kell kiállítania? Amennyiben kell a számla, akkor melyik törvény vagy rendelet írja ezt elő?
39. Admin: (2010.04.01. 16:08)
Tamás:
A szolgáltatásaitokat áttekintve, azok jellegéből adódóan véleményünk szerint nem élhet elállási joggal a megrendelő ha már teljesítettétek igényét. (eleve kifejezetten a megrendelő kérésére végzitek el a megbízást, ha jól értelmeztük).
Ha azonban online megrendeli, szerintünk a teljesítést megelőzően még visszaléphet.
Javasoljuk a területileg illetékes Fogyasztóvédelmi Hivatal állásfoglalásának kérését.
38. Webáruház: (2010.03.29. 16:29)
Nem igazán lehet máshol a neten ezt így egyben elolvasni. Kár, hogy a webáruház tulajdonosok fele ezekről még nem is hallott.
37. Pető Tamás: (2010.03.28. 10:03)
Sziasztok!
Segítséget kérek a követezőben: Webáruházat szeretnék nyitni, de nem lenne árú forgalom, hanem csakis szolgáltatás csomagokat ajánlanánk és rendelés esetén, ha a szolgáltatás megtörtént, akkor kellene fizetni is. Tehát nem egy tipikus webáruház. Ilyenkor milyen szabályok vonatkoznak ránk?
Köszönöm a segítséget előre is!
Üdv.
Tamás
36. Admin: (2010.03.23. 13:49)
Sienthe: igen, szükséges.
Rókuc: a kérdés jogos, véleményünk szerint egy cipő tekinthető higiéniai terméknek (pl: boltban is kérik, hogy higiéniai okok miatt használjanak zoknit próba alkalmával). Javasoljuk a területileg illetékes Fogyasztóvédelmi Hivatal állásfoglalásának kérését.
Ákos: ha a tevékenységi körök megfelelőek, és rögzítették is az okmányirodában úgy gondoljuk nem szükséges. (e-mail-ben küldünk át egy helyi elérhetőséget ahol várhatóan konkrét információt tudnak majd adni)
35. Szabó Ákos: (2010.03.23. 11:06)
Sziasztok!
Nagyon hasznos az iromány, gratulálok hozzá!
Egy kérdés maradt számomra tisztázatlan. Amennyiben egyéni vállalkozóként szeretnék üzemeltetni egy webáruházat, úgy kereskedelni végzettséggel kellene rendelkeznem?
Ilyen nekem nincs.
Ha így van, van valami javasolt megoldás?
Válaszotokat előre is köszönöm!
Üdv
Szabó Ákos
34. Rókuc: (2010.03.22. 15:07)
Először is, nagyon hasznos az oldal, rengeteg információval. Köszönöm. Másodsorban web-áruházat szeretnék nyitni, ahol többek között cipőket is árulnék. Kérdésem: ha a vevő nyolc napon belül élni kíván az elállás jogával akkor mi a teendő abban az esetben, ha észrevehetően viselte azt a lábbelit és ezek után kíván elállni a vásárlástól? Válaszotokat nagyon köszönöm.
33. Sienthe: (2010.03.08. 12:10)
Sziasztok!
A következő kérdésem lenne:
Majdnem készen vagyok egy shoppal, viszont most került figyelmembe az oldalatok. Semmilyen hibát nem szeretnék elkövetni, ezért sorra néztem a kritériumokat. Mindenben megfelelek, egyet kivéve. Ez pedig a következő:
A 4791 - Csomagküldő, internetes kiskereskedelem” tevékenységi kör. Ez szükséges olyan üzlet esetén is, amely fizikailag is létezik, valamint rendelkezik az adott termékcsoportra szükséges engedélyekkel?
Előre is köszönöm a választ.
32. Admin: (2010.02.17. 19:25)
Endre:
Ismerjük ezt az anyagot, már találkoztunk vele. Sajnos több ponton félre érthetőek, és nem adnak megfelelő iránymutatást a leírtak. Nyilván ez köszönhető ebben a témakörben már sokunk által ismert fejetlenség.
31. Paller Endre: (2010.02.17. 13:20)
Számomra új, témába vágó dokumentumot találtam: http://www.viddacuccot.hu/pdf/e-kereskedelem2.pdf
30. Admin: (2010.02.15. 19:57)
Szia Krisztián!
Az adatvédelmi nyilvántartási szám az adatvédelmi biztos által kiadott szám, melyet igénylést követően küldenek, illetve nyilvántartásba vesznek. (tapasztalatok szerint elég hosszú az átfutási idő) Egy korábbi kérdésünkre történő állásfoglalásban azt a választ kaptuk, hogy webáruházak esetén, amennyiben a megrendelés teljesítéséhez kérjük be a vásárlótól az adatokat nincs szükség a nyilvántartásba vételre. (nyilván ezért kell minden webáruház tulajdonosnak a megrendelő adatai)
Mivel költség vonzata nincsen, célszerű megigényelni.
Részletek, útmutató: http://abiweb.obh.hu/abi/index.php?menu=aventa/adatlap1
A csomagküldő nyilvántartási szám a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalnál nyilvántartásba vételére vonatkozhat, de erre már 2007 március végétől nincs szükség.
29. Krisztián: (2010.02.15. 16:56)
Sziasztok!
Éppen áruházam megnyitásán munkálkodom. A rendszerben ahol nyitni szeretném a következő adatok megadására is lehetőség van :
- Adatvédelmi nyilvántartási szám
- Csomagküldő nyilvántartási szám
Próbáltam utánanézni, de mint mindenben itt is számos ellentmondásos infót találtam - kaptam. Egyes áruházaknak vannak ilyen számai, egyeseknek nincsen. Tanácstalan vagyok, hogy nekem kellenek-e ilyenek.
A választ köszönöm előre is.
28. Pásztor András: (2009.12.16. 11:08)
Re: Vecsei László, szerkesztők.
Látom már ezzel is külön témaként foglalkoztok, köszönjük :)
27. Vecsei László: (2009.12.15. 07:45)
Jó hír: a webáruházak egyáltalán nem engedélykötelesek!
Pontos információ itt: http://www.szek.org/hirek-esemenyek/37-szek/205-nem-engedelykoeteles-az-elektronikus-kereskedelem vagy a nevemre kattintva.
26. Szőke László: (2009.12.14. 10:39)
Sziasztok! Ha valaki megtud valamilyen részletet az új kormányrendelettel kapcsolatban, az kérem ossza meg velünk. Konkrétan az érdekelne, hogy 2008. március és 2009. október között nyitott web-áruházakat érinti-e a rendelet?
25. Pásztor András: (2009.12.11. 15:50)
Sziasztok, köszönöm az e-book hasznos infóit, sokat segítettek.
Ezt láttátok már, újra engedélykötelesek a webshopok.
http://index.hu/tech/2009/12/11/ujra_engedelykoteles_az_online_kereskedelem/
24. fw: (2009.12.11. 11:08)
Eszter! Ezt csak akkor lehet, ha a megrendelőnek szüksége van az eredetileg megrendelt árura. Valamilyen ok miatt nem tudta átvenni stb. Az újra elküldés költségét (meg persze az első küldését) tudod "ráverni". Ha nem kell neki egyáltalán a megrendelt áru, sajnos a szállítási díjat elbuktad!
23. esyti: (2009.12.03. 21:21)
Sziasztok!
Nagyon hálás vagyok ezért az összefoglalóért, sok hasznos infót találtam benne.
Gyakorlati kérdésem lenne tapasztalt webshop tulajdonosokhoz. Az e-bookban az szerepel, hogy a kétszeri kézbesítést követően az át nem vett csomagok szállítási költségét a megrendelőre lehet terhelni. Ezt a gyakorlatban hogyan kivitelezitek?
Üdv.
Eszter
22. fw: (2009.12.01. 14:52)
Egy mai hír...
http://hirek.prim.hu/cikk/75760/
Az internetes bolt üzlet - helyiség nélkül
2009. december 1. 12:03
A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK.org) sürgős szakmai egyeztetést kezdeményez a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) illetékes vezetőivel, mivel a hatóság a közelmúltban több webáruházat is jelentős mértékű, esetenként félmillió forintos bírsággal sújtott, lényegében azon az alapon, hogy a webáruház nem üzlet, hanem pusztán reklám.
Néhány napja egy blogbejegyzés nyomán futótűzként terjed el internetes szakmai körökben, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság arra hivatkozva bírságolt meg 500 ezer forintra egy céget, hogy annak internetes kereskedelmi oldala, azaz webshopja valójában egyszerű reklám. A pontos körülmények megismerése érdekében a SzEK.org megszerezte az NFH elmarasztaló határozatát és az Ormós Ügyvédi Irodával közösen áttekintette azt.
Az NFH határozatában amiatt marasztalt el egy szexuális termékeket árusító webáruházat, mert annak tartalmát – azaz a termékkatalógust – a reklámtörvény (Grtv.) szerinti reklámnak minősítette. Márpedig a Grtv. 9. § (3) bekezdése szerint tilos az olyan áru reklámja, amely rendeltetése a szexuális ingerkeltés. Az NFH – az üzemeltető érvelésére reagálva – külön foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a Grtv. 9. § (4) bekezdése alapján nem kell alkalmazni a fenti tilalmat magán a szexuális terméken, illetve a szexuális termékeket árusító üzleten belül elhelyezett reklámra. Az NFH a bírság indoklásában erre válaszként kifejtette: „Az eljárás alá vont internetes oldalon közzétett ajánlat tartalmánál fogva árut népszerűsítő reklámtevékenységnek minősül.” Azaz a bírság alapjául alapvetően az szolgált, hogy az NFH jogértelmezésében a webáruház nem tekinthető üzletnek!
Az eset újabb, a hazai e-kereskedelem normális működését akadályozó törvényi ellentmondásra vetett fényt, ugyanis az üzlet jogszabályi fogalma csak a fizikai értelemben vett üzletre korlátozódik. A kereskedelemről szóló törvény – amelyben nem szerepel sem az internet, sem az elektronikus kereskedelem fogalma – szerint az „üzlet: kereskedelmi tevékenység folytatása céljából létesített vagy használt épület, illetve önálló rendeltetési egységet képező épületrész, helyiség, ideértve az elsődlegesen raktározás, tárolás célját szolgáló olyan épületet vagy épületrészt is, amelyben kereskedelmi tevékenységet folytatnak.” Az NFH erre a fogalomra támaszkodva minősítette a webáruház tartalmát olyan reklámnak, ami nem üzletben található.
A helyzetet az teszi abszurddá, hogy így teljes mértékben lehetetlenné válik a szexuális termékek internetes értékesítése, hiszen gyakorlatilag nem végezhető ez a tevékenység jogszerűen, ha a terméket nem lehet megjeleníteni a weboldalon. A SzEK.org véleménye szerint ez nyilvánvalóan nem felel meg a jogalkotó eredeti szándékának, ami vélhetőleg arra irányult, hogy – az online világot tekintve – más, nem az elektronikus értékesítés helyeként szolgáló honlapokon (pl. egy közösségi- vagy hírportálon) ne jelenhessen meg olyan banner, ami szexuális termékek képét tartalmazza, illetve azok megvásárlására ösztönöz.
A fent vázolt helyzet megoldása érdekében a SzEK.org szakmai egyeztetést kezdeményez az NFH illetékeseivel, illetve fellép a szükséges törvénymódosítások érdekében. A SzEK.org, mint az egyetlen magyarországi e-kereskedelmi szakmai szervezet, arra kéri az NFH-t, hogy mindaddig, míg sikerül megoldást találni a nyilvánvalóan abszurd helyzetre, függessze fel az érintett internetes kereskedők elleni eljárásokat.
21. vatera vera: (2009.11.28. 11:36)
Az ilyeneket miért nem ellenőrzik?
http://www.vatera.hu/htc_touch_3g_wifi_kartyafuggetlen_157223560.html
20. vecseilaszlo: (2009.11.27. 08:11)
Azt gondolom, hogy ameddig idehaza, ennyi féle, és fajta hatóság "felügyeli" az online kereskedelmet és ameddig a szabályozások tengere nem egyszerűsödik (miközben maguk a hatóságok sem feltétlenül egyeztetnek egymással) addig SAJNOS tudomásul kell vennünk, hogy az eKereskedelmet inkább kéne hívni online lottónak: vagy bejön, vagy nem. Vagy megbírságolnak valamiért vagy nem. És ez ellen még egy jóhiszemű webáruház tulajdonos sem tud tenni. Mert hibát találni (pontosan a kaotikus helyzet miatt) nagyon-nagyon könnyű.
19. Admin: (2009.11.26. 08:25)
Újabb webáruház ellenőrzés, melynek következménye egy magas büntetés. Ellenben a "szokásos" kérdéskörökkel ebben az esetben egy szexuális termékeket forgalmazó webáruház termék kínálatába kötött bele a hatóság.
http://richardhampuk.wordpress.com/2009/11/25/a-webaruhaz-csak-reklam-a-fogyasztovedelmi-hatosag-szerint/#comment-11
Határozat: http://richardhampuk.files.wordpress.com/2009/11/nfh_reklam1.pdf
18. Admin: (2009.11.26. 08:17)
Szia András!
Személyes átvétel esetén nem kell biztosítani az elállási jogot. Javasoljuk, hogy kérdezd meg a területileg illetékes fogyasztóvédelmi hatóságot, kérjél tőlük állásfoglalást. (egy esetleges ellenőrzés alkalmával ők fogják vizsgálni)
17. Fehér András: (2009.11.23. 15:25)
Sziasztok!
Mindenek előtt gratulálok az oldalhoz, hasznos az összefoglaló, köszönjük.
Ezek után erősen elgondolkodtam, hogy az oldalam egyáltalán webshop legyen-e vagy csak egy sima honlap árakkal.
Mi különbözteti meg? Ha csak össze lehet állítani kosárba a terméket és azt elküldeni az eladónak de nem lehet kiszállítással megrendelni, csak telephelyen megtekinteni és átvenni, az akkor nem webáruház?
Mert ha valóban mindenféle indoklás nélkül visszaküldhető a termék 8 napon belül, akkor inkább nem szeretnék "ingyen kölcsönző" lenni.
Segítségetek köszönöm előre is.
Üdv
Andras
16. vecseilaszlo: (2009.11.19. 17:01)
Nem kívánnám reklámozni a blogomat, ám érdemes körbenézni ha valaki webshopot üzemeltet, vagy az e-Kereskedelemben utazik. Különösen javaslom a jobb oldali hasábokat.
15. Admin: (2009.11.07. 21:19)
Véleményünk szerint kettő pont miatt sem vonatkozik az elállási jog erre a területre.
1: romlandó termékről van szó.
2: csokor összeállítása egyedi kérés alapján történik, kifejezetten a megrendelő kérésére.
Ettől függetlenül a tájékoztatni kell a vásárlót.
Javasolnánk a területileg illetékes fogyasztóvédelmi hivatal véleményét kikérni.
14. Escada: (2009.11.06. 16:23)
Nagyon sokra értékelem az ilyen segítséget. Mint régi motoros, úgy gondolom, hogy sokszor jobban és gyorsabban tudtok segíteni adni, mint a hivatal maga.
Köszönöm.
Kérdésem is lenne: A kiküldött csomagok nem minden esetben tartalmazzák az elállás jogának ismertetését, és annak gyakorlásának menetét nyomtatott formában, mert a vevő nem egyezik meg a küldeményt átvevővel! (lsd virágküldés)
Na ilyenkor mi a teendő, mert a hivatal csak jobbról balra küldözget.
13. Vassné Zsóka: (2009.11.03. 19:48)
Nagyon hasznos amit itt közzé tettek, gratulálok és köszönet érte!
Annyit szeretnék még tudni milyen egyéb engedély szükséges az áruház indításához. pld. kell-e az önkormányzati eng. meg egyebek.
Köszönettel VZS
12. kozmetikanatura.hu: (2009.11.03. 07:26)
Nagyon-nagyon hasznosnak találtam az e-bookot. Már hozzá is láttam a hibák kijavításához.
Köszönjük!
11. Admin: (2009.10.30. 23:45)
Szia Endre!
Köszönjük, hogy jelezted ezt az esetet. A hivatal által megjelölt hiányosságokért, még alacsony bírság társult ebben az esetben. A jegyzőkönyvben rögzített pontok csak megerősítettek minket abban, hogy minden régióban másképp értelmeznek egyes szabályozásokat. Igyekszünk mielőbb kiegészíteni az ismertető anyagot, hogy minél kevesebb támadható pont legyen egy ellenőrzés alkalmával a webáruház tulajdonosokkal szemben. Sajnos ezen webáruház tulajdonos is azt tapasztalta, hogy minden előzetes jelzés nélkül a legrosszabbat feltételezik, hogy átveri a vásárlókat…(bizonyára minden esetben így történik..)
Mindezek ellenére nagyon sokan nem tulajdonítanak elég figyelmet a megfelelő tájékoztató elkészítéséhez, megjelenítéséhez.
10. Paller Endre: (2009.10.30. 22:50)
Konkrét fogyasztóvédelmi vizsgálat leírása:
http://bolthely.hu/mikroshop/oldal/egyeni&id=4a7b096ad79a3_Fogyasztovedelem
9. Paller Endre: (2009.10.30. 11:56)
Köszönöm szépen ezt az önzetlen és színvonalas kezdeményezést, sokat segít nekem, hogy így összeszeditek és egy kalap alá gyűjtitek a betartandó szabályokat!
8. Vidó Dániel: (2009.10.28. 10:58)
Sziasztok!
Köszönöm az önzetlen segítséget! Már át is javítottam a hiányosságokat és ajánlom minden webshop tulajdonos ismerősömnek!
7. Antal Mónika: (2009.10.26. 17:21)
Sziasztok!
Meglepődve tapasztaltam, hogy bárki önzetlenül, egymás segítése érdekében hoz létre egy ilyen oldalt, és ingyenes e-book-ot. Ez TÉNYLEG NAGYON RITKA, és köszönöm nektek a tájékoztató emailt, melyben felhívtátok magatokra figyelmem! A többi kedves webáruház tulajdonosnak súgom : létezik már fogyasztóvédelmi tanácsadással rendelkező weboldal..., azonban náluk 50.000 Ft csak a weboldal szövegének átvizsgálása! Kérlek tartsátok meg jó szokásotokat, és gyűjtsetek oldalatokra nagyon sok tapasztalatot, észrevételt, újdonságot, mert úgy érzem szükség van rá, és sokan leszünk nálatok ;-) ÉN ITT LESZEK, ÉS OLVASLAK BENNETEKET!
6. Magda Ágnes: (2009.10.26. 16:15)
Sziasztok!
Csatlakozom az előttem szólókhoz: nagyon jó, hogy van ilyen oldal!
Már javítottam is egy-két hiányosságomat.
A szállítási díj visszatérítéséről: mivel én használt gyerekruhákkal foglalkozom, előfordult már, hogy a vásárló nem figyelt kellőképpen oda a vásárlásnál (nem vette figyelembe a ruha külön lemért adatait csak a gyári méretezést nézte) és több ruhából két darab nagynak bizonyult. Mivel nálunk a szállítási díj értéfüggő (minél nagyobb a vásárlási érték, annál kevesebb) ezért ebben az esetben még nekünk kellett volna plusz szállítási díjat kérni , hiszen vásárlási értéke lecsökkent :-)) Persze ez csak vicc volt!
De azért ez a szállítási díj téma nem olyan fekete-fehér.
5. Netbook fan: (2009.10.21. 16:25)
Végre valaki önzetlenül foglalkozik ezzel a témával. Sajnos a magyar szabályozás elég gyenge, azt elvárják, hogy ennek és ennek tegyünk eleget, de a vállalkozás elegelején ezt nem szokás ismertetni, csak amikor már jönnek és jön a büntetés:( elég érdekes hozzáállás
Még egyszer gratulálok hozzá, nagyszerű a kezdeményezés
4. Magó Zsolt: (2009.10.21. 13:38)
Csókolom!
Remek oldal, nagyon hasznos, köszönjük szépen. Az e-book meg egyenesen remek.
3. Admin: (2009.10.16. 18:01)
Szia Tamás!
Megkérdezhetem, hogy területileg melyik hivatal vizsgált? Milyen hiányosságokat találtak, és mennyi lett a büntetés? Mi is az általad leírtakat tapasztaltuk, a lehető leg minimálisabb együttműködést sem tapasztaltuk, rögtön a legrosszabbat feltételezik az emberről.
Sajnálom, hogy Te is belefutottál, nálunk valódi figyelmetlenség volt ez az egész, több áruházból pont a vizsgált esetén volt rossz tájékoztató megjelenítve. (pedig mi még az Ügyfeleinknek is adunk tájékoztatást a kötelezettségeikről, sokan nem veszik komolyan…)
Szia Ferenc!
Köszönjük az észrevételt kiegészítjük, valóban nem élhet az elállási joggal az általad írt esetben sem.
Sajnos több ponton is úgy látjuk, hogy ellenőrre válogatja, hogy éppen hogyan értelmezi az adott pontokat a törvényben, ez a szállítási díj visszatérítés is ilyen. Kaptunk olyan választ is, hogy az elállással az „eredeti, állapotot kell vissza állítani” és ebben az esetben még a szállítási díj is visszajár.
Biztonsági kód kérdést, próbáljuk orvosolni. :)
Igyekszünk az oldalt minél szélesebb körben megismertetni a webáruház tulajdonosokkal.
Üdv:
Zoli
2. Durmics Tamás: (2009.10.16. 17:18)
Szasztok!
Ez mind nagyszerű amit csináltok. Egy dolog nem tetszik csak benne: hogy nem tudtunk róla időben.
Sajna mi is megkaptuk most a kedves NFH ellenőrzését. Tipikus hatóságként viselkedik: arrogáns, vérszívó, lelketlen paraziták. Belekötnek még abba is amibe nem kellene/lehetne. Tipikusan büntire mennek és lesz@rják, hogy valódi veszélyt rejt-e a vásárló számára.
Ha folyik az ügy jelentem mik történnek...
Addig is olvasnivaló minden üzlettulajdonosnak:
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a0400140.tv
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99900017.kor
Üdv: Tamás
1. Horváth Ferenc: (2009.10.12. 12:36)
Sziasztok,
Nagyon hasznosnak tartok egy ilyen weboldald, csak gratulálni tudok, hogy létrehoztátok - már én is gondolkodtam ilyenen.
Egy apró észrevétel: a fogyasztóvédelem hivatalos (weblapjukon található) állásfoglalása szerint nem élhetnek az elállás jogával szerzői joggal védett termékek (műsoros CD, DVD lemezek, szoftverek, stb) esetén, amennyien annak csomagolását felbontották, és a használat bizonyítható.
Esetleg ezzel is kiegészíthetnétek az e-book-ot.
Egy másik észrevétel: az elálláskor a szállítási díj visszafizetésére vonatkozó rész félreérthető (\\\"A webáruház tulajdonos köteles visszatéríteni a termék árán felül a termék
kiszállításának költségét is a vásárló részére, amennyiben a termék vételárát
szállítási díjjal terhelte.\\\"). Én úgy tudom, hogy ha a szállítási költség a számlán külön szerepel, akkor azt nem köteles a webáruház visszafizetni. Az általatok leírtakból ki lehet olvasni ezt is, de lehet, hogy valaki félreérti.
Még egy apróság: értem, hogy miért szükséges a biztonsági kód beírása, de már harmadszor nem fogadja el, amit beírok. Nekem valahogy nehezen olvasható ez a betűtípus. :)
Üdv,
HF